Az őskatasztrófa
- Gabor Tallai
- Nov 12, 2025
- 4 min read
„Ich lebe grad, da das Jahrhundert geht.
Man fühlt den Wind von einem großen Blatt,
das Gott und du und ich beschrieben hat
und das sich hoch in fremden Händen dreht.
Man fühlt den Glanz von einer neuen Seite,
auf der noch Alles werden kann.
Die stillen Kräfte prüfen ihre Breite
und sehn einander dunkel an.”
Rainer Maria Rilke, 1899, Berlin
„A század búcsúzik, s én most vagyok,
óriási papírlap legyinti arcunkat,
mit Isten keze ír, te és én karcolgat.
Az új lap csillog, szinte ragyog,
ismeretlen kezek magasban forgatják,
bármi lehet rajta még valóság.
Néma erők sötéten figyelnek,
mérik a hogyant, mérik a meddiget.”
/Tallai Gábor fordítása/
„I live on the edge of the century's end.One feels the wind of a tremendous leafthat God and you and me have written uponand that turns on high in distant hands.One feels the shine of a pristine pageupon which everything can yet become.The quiet powers test their breadth,and attract the darkness in each other.”
/tr. Cliff Crego/
Németország újraegyesülésével és a bipoláris világrend összeomlásával Európa 1989-ben visszatért a startvonalhoz, az 1914-es esztendőhöz. A Balkán újra puskaporos hordóvá vált és az angol-francia politikai elit újfent megfogalmazta félelmeit az egységessé vált Németországtól. Annál érthetetlenebb a paradoxon, hogy miközben a második világháború hősei-antihősei, főbb eseményei és fogalmai napjainkig elevenek, addig az első világháború, vagy az angolszász felfogás szerinti „nagy háború” szinte elvesztette kontúrjait, és a kollektív emlékezet szempontjából nem tűnik sem világméretű, sem nagyformátumú eseménynek. A vele kapcsolatban sulykolt tézisek (imperialista nagyhatalmak versengése, a világ újrafelosztása, a militarista Németország kizárólagos felelőssége stb.) jobbára kiürültek, amint a XX. századi társadalmak valóságérzékelését torzító „nagy” és gyilkos ideológiák elhamvadtak.
