Minden kategória

sömmi István alvó nagybátya hátát nézi. Franci oldalára fordulva alszik a hatszemélyes kórteremben. István csak beszaladt, lemondott két értekezletet, sofőrje pocakja hullámzik, ahogy átfordul a motorháztetőn, csakhogy kinyithassa előtte a kocsiajtót. – Dezsi, utálom az úri tempót – mondja István. Dezsi leszarja: – Ha kész vagy, államtitkár uram, csörögj rám, ami kell, azt hozom. – Senki sem tudja, mennyi van hátra. A hasnyálmirigy rák István univerzumában durva devizahitele

Már nem furdal a lelkiismeret. Szűk pálinka-csövön át a lányok arcát pásztázom, mekkora pöcs vagyok, a csöcsüket kéne vizslatnom, én meg a szemükbe akarok nézni. Az Armani-ing ujját felgyűrtem, a Brunello Cucinelli zakót magam mellé dobtam. Brutális Polar RCX pulzusmérő villog csuklómon, bocsánatos stílustörés, mint black tie-ban BMW-t vezetni.

Ezt a fánkot még mindenképpen megeszem, adott menetrendet következő öt percének Gregor. A porcukrot megérintette nyelve hegyével, harapott és rágni kezdett. Az evéstől megindultak testnedvei, vére gyorsabban keringett. Ivott és a vécére sietett.

– Vivat Nerva, vivat caesar, vivat deus populi Romae! – kiáltották a tömött sorokban menetelők. Köpenyük észrevétlen itta a vért, kardjuk halálos villanásban vakította meg Helrich mezítlábas harcosait.

Tata várt rám, szemei be voltak vérezve, vagy öt felest ihatott, mégis tudtam, lényeges dolgokat fog mondani, és én súlyosabban távozom, mint érkeztem.

Pipsi bácsi egy szép napon észrevette, hogy irgalmatlanul megnőtt a térdkalácsa, mégpedig olyannyira, hogy nadrágjába bújni sem tudott, sőt még egy gumirozott alsógatya fölvétele is komoly gondot okozott.

Az alábbi esszét a szerző németül írta, magyar fordítása még nincsen. Magyar címe: A totalitás vonzásában

Az ásványvíz megkeseredett a számban. Legszívesebben kiköpném, de most bontottam fel a palackot, ellenőriztem a szavatosságát is. Újra töltök, újra megforgatom a kortyot a számban, újra az a keserű, átható undor, mégsem köpök.

Haszontalan, mamlasz állat. Lassan mozog, és szigorúan etetni kell, különben éhen veszik. Egyetlen hangot hallat, kifejezéstelen, bamba tekintettel „AMMM…”-ot mond, a végét gyomorban rezgő mély basszussal nyújtja. „AMMM…”.

Nem tér teremt otthont, hanem a másik lélek, amely oltalmazó buborékot képez körülötted. Mihály többeknek adott otthont. Évekig ők is. Két buborékról beszélünk végső soron. Az egyiket te képzed, a másikat a másik fél. Duplafalú védelem a kozmosz hidege ellen. Akkor tudod, hogy baj van, amikor fázni kezdesz.

Shirer professzor, a vizeletpápa new castle-i villájának pincéjében a pápua, etióp vizelettől az eszkimo urináig – hogy csak a szélsőségeket említsük – minden megtalálható. Hatszáz négyzetméteren a földkerekség népeinek legteljesebb vizeletgyűjteményét őrzik a vastag pincefalak: több száz folyóméternyi polcon simulnak egymáshoz a majdnem áttetsző színárnyalatoktól a mélysárgába, olykor szinte barnába hajló mintákat tartalmazó hosszúkás kémcsövek, hatvan esztendő kitartó munká

„A balfaszoknak barna szemük van, ritka estben zöld vagy kék. Legfőképp mozdulataik árulják el őket, Pubikám, merevek, nincsenek összhangban ezzel a takonygerincű világgal.” Főnököm aranyköpését megjegyeztem.

Németország újraegyesülésével és a bipoláris világrend összeomlásával Európa 1989-ben visszatért a startvonalhoz, az 1914-es esztendőhöz. A Balkán újra puskaporos hordóvá vált és az angol-francia politikai elit újfent megfogalmazta félelmeit az egységessé vált Németországtól.

Engedélyt kértem, hogy megcsókoljam. Arckifejezése belém égett. „Nem vagy férfi,” ez volt a tekintetében, pedig csak meg akartam felelni a törvénynek. Csók esetében a „szóbeli közös megegyezés” kötelméről fél éve lépett érvénybe jogszabály, frissen végzett jogászként egyszerűen meg akartam felelni a törvénynek, amely – ha helyesnek nem is tartottam – kötött.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mindössze két hétig tartott, mégis megrengette a világot. Megroppantotta a II. világháború után a nagyhatalmak által létrehozott berendezkedést, és leleplezte a szovjet típusú terrorrendszerek kegyetlen valóságát. A világ egyszer s mindenkorra kijózanodott a kommunista illúziókból. 1956 októberében a magyar nemzet bebizonyította, hogy képes sorsát a saját kezébe venni. A forradalomban a hosszú évekig lefojtott elkeseredés és harag

A kórházi szobában feküdtem naphosszat. A kezem remegése csak lassan hagyott alább. Már tudom, nem elvonási tünetek voltak, illetve mégis azok. Az idegrendszer jelezte, hosszú évekre elvonták tőle azt, amire annyira szüksége volt. A bizalmat, a figyelmet, az elfogadást, az örömöt. A szeretet, amit kaptam attól a nőtől, ha nem is a kezdetektől, gyilkossá lett, mit szépítsem?

Drága szerelmem, nyugalmat kívánok minden kedves halottadnak, akit elszólított a magányos Mindenható. Naponta milliónyi test szűnik meg embernek lenni, porlasztó máglyarakások szárazföldi tejútként mesélnek az égnek. Egy-egy világegyetem búcsúzik, én meg bambán hullatom a könnyem néhányért, mert az Úristen jól megtanított félni.

A kegyetlenség bármely formája félelmet szül. Nem csak abban, akik elszenvedi, abban is, aki elköveti. Ebből a félelemből sarjad mintegy lelki válasz a közöny, a tagadás állapota, amely Gotthold Ephraim Lessing szavai szerint ilyenkor „a szeretet helyébe lép”. Szerinte ez annyit tesz, hogy a keletkező közönnyel, tagadással a „semmi” veszi át a helyét a „valaminek”, vagyis a szeretetnek.