Nagyapa mennybe megy
- Gabor Tallai
- Nov 10, 2025
- 29 min read
Gyula és Jolán emlékére
Drága szerelmem, nyugalmat kívánok minden kedves halottadnak, akit elszólított a magányos Mindenható. Naponta milliónyi test szűnik meg embernek lenni, porlasztó máglyarakások szárazföldi tejútként mesélnek az égnek. Egy-egy világegyetem búcsúzik, én meg bambán hullatom a könnyem néhányért, mert az Úristen jól megtanított félni. Ha pedig az ördög volt, kapja be, nála jó szándékról szó sem lehet. Szó mi szó, könnyű szerrel veszíthetjük el az életet, ezt a szaftos kincset, amely megkínoz, mégis ragaszkodunk hozzá, mint az utolsó garashoz, amely bizonyítja, hogy valakinek egyszer megesett rajtunk a szíve. Krisztus szerint éppen ettől a garastól kell megszabadulnunk, hogy valóban szabadok legyünk. A tökéletes magány annyira fájó, hogy csakis a Mindenhatóval oszthatjuk meg. Logikus. De kinek jár mindig logikusan az agya? A csábító illat, a bor íze, a másik test melege, a földi fények puhasága bennem lakik. E dolgokon nagyapa sosem gondolkodott. A földet nagyon szerette, olyan finoman pörgette ujjai között a rögöket, mintha asszony mellét morzsolgatná. Az embereket leginkább becsmérelte, a szomszédot, mert lusta, a rokont, mert többje volt. Engem sem kímélt, szája pengevékony lett, úgy préselte ki a gonosz szavakat, mintha küzdött volna rossz énjével, hogy aztán boldogan átadja magát neki. Hogy mennyire szeretett, csak halála után vált világossá. Ez a történet az én vesszőfutásom története a túlvilági jóakarattal.
*
Nagy kérdés, hogy a dohányosoknak készített fogkrém valóban képes-e eltávolítani a nikotin okozta sárgás lepedéket, és ha igen, melyik agresszív vegyület gondoskodik arról, hogy a sárga fehér legyen. Közel hajoltam a falitükörhöz, hogy megtapogassam metszőfogaimat, a hófehér porcelán koronákat. Micsoda képmutatás, hiszen valódi fogaim állapotát tekintve aggastyán lehetnék, tizenkét fogamat csiszolta le az orvos és sapkát húzott rájuk. Borotválkoznom illene, de ezt az öt percet fordíthatom fontosabb dolgokra is, például elszívok még itthon egy cigit. Éppen ki akartam öblíteni a számat, amikor a tükörben megjelent nagyapa.
– Megint el akarod bliccelni a borotválkozást – csattant fel az öreg reszelős hangján. – Szemöldököm fölszaladt, a fehér paszta egy apró, hangtalan prüszkölés következtében beterítette a tükör tiszta felületét.
– Papa, mit tetszik itt keresni? – Most, hogy a tükörben sikerült ráfókuszálnom az öregre, még különösebbnek tűnt a találkozás. Nagypapa szeme kék volt, ami tekintettel arra, hogy az öreg világ életében barna szemű volt, még valószerűbbé tette a jelenést.
