A szeretet természete
- Gabor Tallai
- Nov 12, 2025
- 73 min read
„A szeretet megvált.”
Kertész Imre
„A nehéz tárgyak gyorsabban hullanak, mint a könnyűek.”
Arisztotelész
Nem tér teremt otthont, hanem a másik lélek, amely oltalmazó buborékot képez körülötted. Mihály többeknek adott otthont. Évekig ők is. Két buborékról beszélünk végső soron. Az egyiket te képzed, a másikat a másik fél. Duplafalú védelem a kozmosz hidege ellen. Akkor tudod, hogy baj van, amikor fázni kezdesz. Mert vagy a te buborékod pattant szét vagy a másiké, mikoris megszűnik az éltető levegő szigetelése. A kérdés, megtartható-e saját buborékod, melyet a másik köré vontál, ha az övé már szétpattant, szinte megválaszolhatatlan, bár Hegel kísérletet tett rá. Mihály ezen töprengett sokadik kávéján túl. Látott ilyet is, olyat is. De mindnek ugyanaz lett a vége: kettős buborék nélkül a párok remegésbe fogtak, míg időnek előtte vagy halálra fagyott egyikük, vagy szeretet és remény, egymásba vetett hit nélkül, hazugságokkal telve közösen várták be a véget. És persze voltak, akik elváltak, ahogy ő tette, hogy újra kezdjék életüket. Hol sikerrel, hol kudarcokkal. Mihály épp elmúlt hatvan, ötödik házasságának összeomlása keménnyé fagyasztotta bőrét, csontjait. Szívében mégis ott maradt valami forró szikra, amely nem engedte, hogy megszűnjön dobogni. Háromszor ő vesztette el hitét a másikban, kétszer fordítva történt, ahogy a legutóbb. Magát hibáztatta most is, mert gyermekkorától állandóságra, kiegyensúlyozott életre vágyott, talán túlontúl is, elviselhetetlen közelséget teremtve. Kloé, az ötödik feleség, titokban csomagolt össze, amikor éppen előadói körúton volt. Csak búcsúlevelet hagyott és egy postafiók számát, ahová a válással kapcsolatos aláírt papírokat küldheti Mihály. Hívásait a nő letiltotta, e-mailjeit nem olvasta. Kloét a bánat jegyezte el, abba volt szerelmes, ezért volt fenséges szerető, mert úgy ölelt, mintha mindig az lenne az utolsó ölelés, az utolsó együtt töltött óra. De Mihály, bármennyire érthetetlennek is tűnik, ha nem is azonnal, de a szokottnál rövidebb idő alatt belső nyugalommal, és lássuk be, némi rutinnal fogadta mindazt, ami történt. Hálás volt azért a négy esztendőért, amit Kloéval tölthetett, aki, ki tudja, merre jár, talán átkelt az óceánon, hogy ott mártsa bele magát a felejtés vizébe. Mihály öregnek érezte magát, de tudta, ez csak átmenet, legföljebb hónapokig tartó gyász. Ötvennek sem nézik a legtöbben, tekintete éber és tiszta maradt, teste erős és ruganyos. Hajába csak néhány ősz hajszál keveredett még. Nem volt titok előtte, hogy jelenléte túl erős, hogy már-már elviselhetetlen az a mindenre kiterjedő, a legapróbb részletekig hatoló figyelme, amellyel mindenkori nőit szoros burokba zárta. Szüleivel való kapcsolatára volt ez válasz. Apja, anyja viszonylag későn találkoztak és korán elváltak. Apja tizenöt év alatt aztán halálra itta magát, anyja szívelégtelenségben halt meg hetvenöt évesen. Az állandó hiány, szülei magányos vergődése Mihályt is megkínozta, akárcsak húgát. Végül is egyedül nőttek fel, amióta az eszét tudta. Ha kamaszként felhívta apját, hogy panaszkodjon bármi ügyben, megerősítést kapjon, ő az élet értelmetlenségéről, a mindent átható felszínességéről dünnyögött, ha anyját hívta később bármilyen gyakorlatias háztartási ügyben, ő hisztériás rohamot zúdított a nyakába, hogy van neki elég baja, ne idegelje mihaszna apróságokkal. Az örökölt vagyon aztán viszonylag korán, negyvenes éveire gondtalanná tette Mihály életét, nem rázta meg, amikor az egyetemen leépítés címén elbocsátották alig ötvenkét évesen. Nem lett akadémikus, az lehetett a gond. De hogyan is lehetett volna, amikor konzervatív nézetei nyilvánvalóak voltak, az akadémián pedig rendszerváltoztatás ide-oda, megmaradtak az öreg vörös harcosok ifjú opportunista követőikkel együtt. Huszonhét éven át tanított filozófiát, közben öt könyvet írt, amelyeknek mind hasonlított a címe. A lét természete, Az idő természete, A zsarnokság természete, A stabilitás természete és A túlélés természetemind sikert arattak, ami valamivel több, mint ötszáz eladott példányt jelentett. Mihály sosem bosszankodott a számokon, tudta, ez nem a filozófia vagy a gondolatok kora, Magyarország pedig akkora, amekkora. Bár négy nyelven beszélt, olvasott, külföldi karrieren sohasem gondolkodott. Ezért is igyekezett annyira teljessé tenni magánéletét, amennyire ez csak lehetséges. De sosem volt az. Szülei hosszan tartó érzelmi haláltusájából már csak életösztöne okán is igyekezett kívül maradni, akárcsak két évvel fiatalabb húga, aki ötvenhét esztendeje ellenére sosem ment férjhez, aki Mihály meggyőződése szerint a mai napig szűz, és most már az is marad. Kettejük között erős kapocs alakult ki, naponta telefonoztak. Klára most is hosszú perceken át sóhajtozott, amikor Mihály közölte vele a történteket. Aztán finoman korholni kezdte, hogy öt félrement kapcsolat bizonyíték arra, bátyja üzembiztosan rosszul választ. Mihály nem vitatkozott, csak mormogott, hogy meglehet. Annyit mondott csupán, hogy minden házassága ígéretesen indult, és hogy az sem zárható ki, nem kellett volna minden alkalommal olyan gyorsan oltár elé állni, de ezzel a szülői „örökséggel” nem gondolhatott másra, csakhogy ő majd másképpen fog élni, tartós, ceremóniával megemelt kapcsolatban. Klára finoman tudtára adta, nem erre célzott, hanem, hogy vagy olyan nőkkel élt, akik nem tudták magukat elkötelezni mellette minden hibájával együtt vagy ő választott olyanokat, akiknek nem viselte el néhány év után a természetét. Aztán Mihály lányait vette elő, akik az első három házasságból születtek és szinte kizárólag mind az anyjuk mellé álltak, akik a válások óta gyakorlatilag nem vettek tudomást apjukról. Mihály csak hallgatott, hiszen mit tudhat Klári erről, aki sohasem töltött egyetlen percet hús-vér férfival, aki árasztotta magából a mizandria, a férfigyűlölet gyilkos gőzét? Aki nem nevelt gyereket, nem élte meg az eltaszítás kínját, amit az évek múlásával mégis feldolgozott, mert megértette, a gyerekek ma már nem nőnek fel, helyette úgy érzik, szüleik viselt dolgai az ő ügyük, ahelyett, hogy hálás szívvel keressék anyjuk, apjuk kedvét, nyaldosnák fényesre a seggüket, ami eleven bizonyíték a kor beteges karakterére. Inkább témát váltott legutolsó megjelent esszéjét hozva fel, amely Rilke szakralitásélményének filozófiai vetületével foglalkozott különös tekintettel a Duinói elégiákra. Klára egy darabig hallgatta, majd csak annyit mondott: – Misu, te annyira hülye vagy! – Mihály igazat adott neki, hangja elcsuklott, csak annyit tudott kinyögni, talán tényleg nem tud jól szeretni és hogy sokat gondol négy lányára, akik közül három húsz-harminc év távolából is jobban utálják őt, mint a galambszart. Klára megint sóhajtozott, majd a szokásos vasárnapi ebédre hívta meg és elbúcsúzott. Mihály kért még egy kávét a Művész Kávéház teraszán és meggyújtotta szivarját. Füstfelhőbe burkolódzva döntötte el, megírja utolsó könyvét. A címe nem lehet más, mint A szeretet természete. Azt is eldöntötte nem követi majd a filozófiai művek szokásos szerkezetét, nem tisztáz fogalmakat, nem állít fel premisszákat, prekoncepciót, sem kritériumrendszert, bizonyítandó posztulátumokat, elkerüli a filozófiatörténeti előzmények filológiai igényességű felsorolását. Azt írja majd, amit megélt, amit most is megél, élő filozófiát fog művelni, amely ott és akkor születik meg a papíron, ami persze esetleges, támadható, már-már „irodalom”, mert törékeny és emberi. Arra is gondolt, belenéz majd évtizedek óta vezetett naplójába és bátran merít belőle, mert megérezte, a szeretet kérdésköre ott csörgedezik benne végig, mint egy búvópatak. Klárinak közben sms-t írt, amelyben lemondta a vasárnapi ebédet. Tudta, többé nem fogja naponta hívni, legföljebb két hetente. Klári napi hívásaira pedig rövid üzenettel válaszol majd, hogy most nem alkalmas. Mire a szivar közepére ért, megint felnőttnek érezte magát, elég erősnek, hogy új alapokra helyezze életét. Bejárónőt előbb-utóbb csak talál, ő pedig írni fog, olvasni, sétálni, inni, szaunázni, úszni, kirándulni, barátokkal tereferélni. Furcsamód most nem érzett hiányt Kloé után, akinek állandó halálvágya amúgy is megkínozta. Szép nő volt, nem vitás, fenékig érő szőke hajjal, mélyzöld szemekkel, hibátlan, a plasztikai sebészek zsenialitását dícsérő alakkal. Kloé nemzetközi jogász, a válóperrel sem kell bíbelődnie. Valamivel gazdagabb is nála, követelése nem lesz, hiszen házassági szerződést is kötött vele. Váratlan belső impulzus hatására táskájából elővette táblagépét, amelynek böngészője már ontotta is a pszichológusok és az elvált vagy válófélben lévő férfiak klubjainak hirdetését. Szép új világ, mosolyodott el Mihály és megnyitotta szövegszerkesztőjét. „© Prof. Dr. habil Balla Mihály: A szeretet természete, 2025”, írta az élőlábba. Az első fejezeten gondolkodott, pedig régen a tartalomjegyzékkel kezdett volna, indításképpen fejből készített volna irodalomjegyzéket. De mindez itt és most nem számított, hanem miről is szólhat az első fejezet? Az anyjával kell indítania, erre jutott.
Anyám ölelése
