Térdballada

Dem Sohn

Pipsi bácsi egy szép napon észrevette, hogy irgalmatlanul megnőtt a térdkalácsa, mégpedig olyannyira, hogy nadrágjába bújni sem tudott, sőt még egy gumirozott alsógatya fölvétele is komoly gondot okozott. Előnye is volt ennek a különös metamorfózisnak, mert lapátnyi térdkalácsán órákig el tudott egyensúlyozni, anélkül, hogy a fáradtság legkisebb jele mutatkozna. A szomszédok szórakoztatására néha tréfás mutatványokat eszelt ki: ahelyett hogy rendesen széken ült volna, térdén balanszírozva kártyázott velük, alkalmasint egészen meredek szögben dőlt előre, anélkül hogy egyensúlyát elvesztette volna. A többiek nagyokat hahotáztak, akár egy cirkuszi bohócon, aki óriás cipője segítségével játssza el, hogy orra bukik, aztán mégis fölegyenesedik.

Pipsi bácsi a többiek vidámsága láttán megnyugodott, nem kesergett sorsán, inkább azon morfondírozott, miként hasznosíthatná ritka tehetségét, amiért bizony néhányan irigyelték. Korong alakú térdkalácsa is csupán az első két hétben volt közcsodálat tárgya, az emberek hamar megszokták, és utóbb semmi különöset nem találtak benne. Ahogy Pipsi bácsi gondolkodott, sorra vette azokat a tevékenységeket, amelyekben remekelhetne. Eszébe jutott, hogy bérben fogja megkérni a falu aráit, és ha kell, kukoricán is térdepel, persze némi borravaló fejében. Találékonysága révén hallatlan népszerűségre tett szert, messzi helyekről is házához zarándokoltak, hogy szolgálatait igénybe vegyék. 

Amikor a vidék kifogyott a házasulni kívánó ifjakból, és az apák is megelégelték a fiaiknak szánt büntetés hasztalanságát, Pipsi bácsi újabb közhasznú munkán töprengett. Az ötletre vasárnap a templomban akadt, mikor is a temérdek öregasszony térdre borult halálfélelmében. – Ez az! – bökte meg homlokát. – Ott térdeplek majd álló nap, bólogatok, és helyettük gondolok az Istenre meg a Fiára. 

Want to read more?

Subscribe to gabortallai.com to keep reading this exclusive post.

Subscribe Now