Sötét fény - I. rész

Attilának, Gabinak

„Fiction is a lie that tells the truth.”

Alan Moore, képregényíró

„A lélek nem születik, és nem hal meg soha.”

Bhagavad-gítá

„Engedd, hogy minden megtörténjen veled: szépség és rémület. Csak menj tovább. Semmi érzés nem végleges.”

Rainer Maria Rilke

1.

„Mindent rólam”

Álmok kínoznak. Ez persze így nem igaz, egyetlen ismétlődő álom kavar fel. Kopott bőrkabátos, tetovált férfi jelenik meg benne éjszakáról éjszakára. Azt mondja: „Tudj meg mindent rólam”. Apámat ismerem fel régi fényképekről, meg néhány emlékfoszlányból. Nem ismertem őt, akárcsak anyámat, mindketten réges-rég halottak. Úgy élnek bennem, mint árnyékok, de ez sem igaz, inkább hűs árnyékot adnak, ahol izzó fantáziarohamaim után megpihenhetek.

Vili-apu, a nagybátyám nevelt fel, most Pesten élek örökölt lakásban, apámé volt. Topra felújíttattam, a szomszéd két lakást megvettem, összenyitottam őket. Verával, barátnőmmel lakunk itt. A múlt héten kaptam meg második diplomámat Amszterdamban, a Gerit Rietvelden. És most a felnőttség kapujában mintha rám zuhanna valami feladat. „Tudj meg mindent rólam.” Mi a tökömet jelent ez? Annyit tudok, hogy apa rajzolt, híres volt, anya az egészségügyben dolgozott, mindig mosolygott.

Apa albumait ezerszer végiglapoztam. Vili-apu, de főleg apa barátja, Gregor bá’ temérdek sztorit mesélt róla. Ketten tudnak a legtöbbet apuról meg anyuról. Idős nagynénéim a gyereket ismerték, felnőtt apámról keveset tudnak. Megvannak a sztorik, de ha őszinte vagyok, nem áll össze semmi. Akartak, szerettek, szerették egymást, meghaltak. Apa az alkarjára tetováltatta a képmásomat. Fiatalon rákos lett, ahogy utána anyu. Egyik temetésről sincs emlékem, nem vittek el, négyéves voltam, nagymamával és nagypapával otthon maradtunk, ezt mesélte Vili-apu. De hogyan tudjak meg róla vagy róluk „mindent”? Mi a „minden”? És mit jelent, hogy „tudni”?

Megpróbáltam elhessegetni az egészet, de az álom durvább lett. Sivatag közepén állok hetek óta szinte minden éjszaka. A homokból ijesztő emberalak formálódik vöröslő szemekkel, és rám parancsol: „Tedd, amit kell!” Érzem, ha ellenállok, elemészt a homok, elszáradok, homokká válok magam is. Verának elmondtam. Bíztatott, hogy biztos van értelme.

Azt tanultam a firenzei egyetemen, ahova apa miatt elsőre mentem, hogy egy történet lehet pusztán fikció, akkor is lesz valóságmagja. Nekifogok. Ez van. Minden adatot összegyűjtök, el is kezdtem. Nehéz volt, mert apa régi számítógépe a padláson Füreden nem működött már, anyának nem volt gépe, csak telefonja. Egy vintage-kütyükkel foglalkozó pesti műszerész méregdrágán beüzemelte mindegyiket, egykori Apple-cuccok, a végén csak lestem a számlát, sokba került.

Ótvar régi rendszer volt mindegyik készüléken, a belépő-kódokat seperc alatt feltörte a pesti ipse. Az e-mail-fiók megnyitásához külön fel kellett vennem a kapcsolatot a szolgáltatóval, annak is egyik utódvállalatával, mert a régi nagyot évekkel ezelőtt feldarabolták, megszűnt. És láss csodát, születési anyakönyvi kivonatom kapukat nyitott. Apa minden levelét a válaszokkal, akárcsak a felhőbe mentett dolgait hatalmas tömörített fájlban átnyomtak negyvennyolc órán belül, az elsőtől az utolsóig, velük a telefonján található küldött és kapott smseit, messenger-üzeneteit, fényképeit. Mint megtudtam törvény kötelezte őket, mert közvetlen hozzátartozó vagyok. Harminchat terrabájtnyi anyag, fogalmam sincs, hogyan álljak neki. Anya átküldött telefonos üzenetei alig tettek ki egy gigabájtot, fényképekből is csak kb. száz darabot találtam, mentett fájl nulla.

Szeretnél többet olvasni erről?

Fizess elő (gabortallai.com), hogy elolvashasd ezt az exkluzív bejegyzést!

Előfizetés most