Minden kategória

Néhai mestereim egyike tanított, hogy a saját beszédhelyzet tisztázása minden őszinte dialógus kezdete. Bár előző elemzésemben már tettem erre lépést, annyival most kiegészítem: 2022 őszétől ez év júniusáig lehettem a Fidesz pártalapítványának vezető tanácsadója.

Sokakban káröröm éledt fel, amikor 2026 április 12-én 21 óra után nyilvánvalóvá lett, a több mint másfél évtizede kormányzó koalíció Magyarországon elbukott. Olyan bukás volt ez, amilyet ritkán látni, utoljára 2010-ben, teljes és megkérdőjelezhetetlen. Demokratikus választás során következett be, amelynek tisztaságát megkérdőjelezni nem érdemes.

Az a megtiszteltetés ért, hogy néhány gondolattal zárjam a konferenciát. Előre jelzem: a zárás ez esetben csupán a rendezvénynek szóló gesztus. A felvetett témákról szóló új eszmecserét, mind a szuverenitás, mind a migráció tekintetében épphogy megkezdtük. Európában és világszerte.

A Le Bristolban foglaltak szállást. Gregor vezetett végig. Münchenben megaludtak, de korán nekiindultak, hogy késő délutánra Párizsba érjenek. Kálmán jobban elfáradt, pedig csak bambult végig az úton.

Álmok kínoznak. Ez persze így nem igaz, egyetlen ismétlődő álom kavar fel. Kopott bőrkabátos, tetovált férfi jelenik meg benne éjszakáról éjszakára. Azt mondja: „Tudj meg mindent rólam”.

Mióta világ a világ, visszatérő jelenség a közösségek, kultúrák, államok, civilizációk közötti fegyveres összecsapás: a háború. Nem számít, hogy botokkal, kavicsokkal, kardokkal, lándzsákkal, egylövetű karabélyokkal, ágyukkal vagy éppen a 20., 21. századi modern harcászati technológia bevonásával zajlik a harc.

Ha elfogadjuk az amerikai antropológus, Margaret Meadnek tulajdonított már-már romantikus felfogást, az emberi civilizáció alapja az együttműködés és gondoskodás, bizonyítéka pedig az első összeforrt combcsont. Ez a combcsont szerinte a civilizáció kezdete, azaz a közösségi életé.

Erik Schäfer fáradtan tápászkodott fel íróasztala mögül, feje enyhén megfájdult és bizsergett is. Állva vette kézbe a kihűlt csésze kávét és a panoráma ablak előtt lehúzta az utolsó kortyokat. Alatta az esti Budapest látképe ragyogott giccsesen afféle karácsonyi fénykoszorúként.

Ha életről beszélünk, annak keletkezéséről, tudunk érdemes, hosszú évszázadokon át az európai civilizáció kizárólag a bibliai Teremtés-történetet tekintette mérvadónak.

A történelem változások egymásutánja, melyeket sokáig kötött időrendben tanultunk és tanulunk ma is. Pedig éppen a 20. század világhírű elméleti fizikusa, az relativitás-elmélet Nobel-díjas atyja, Albert Einstein – akire erősen hatottak a magyar matematikus, Bólyai János elméletei – állapította meg: az idő illúzió, semmi más.

Mi nagyság? Alig definiálható. Talán az a lelki, szellemi minőség, amely mellett magunkat nem kicsinek, hanem szintén nagynak érezzük. Mióta az eszemet, tudom, kevés ilyen emberrel találkoztam. A legtöbben megaláztak tudásukkal, tapasztalatukkal. Nem megosztani akarták, hanem kioktatni. Sikerült is.

Már nem furdal a lelkiismeret. Szűk pálinka-csövön át a lányok arcát pásztázom, mekkora pöcs vagyok, a csöcsüket kéne vizslatnom, én meg a szemükbe akarok nézni. Az Armani-ing ujját felgyűrtem, a Brunello Cucinelli zakót magam mellé dobtam. Brutális Polar RCX pulzusmérő villog csuklómon, bocsánatos stílustörés, mint black tie-ban BMW-t vezetni.

sömmi István alvó nagybátya hátát nézi. Franci oldalára fordulva alszik a hatszemélyes kórteremben. István csak beszaladt, lemondott két értekezletet, sofőrje pocakja hullámzik, ahogy átfordul a motorháztetőn, csakhogy kinyithassa előtte a kocsiajtót. – Dezsi, utálom az úri tempót – mondja István. Dezsi leszarja: – Ha kész vagy, államtitkár uram, csörögj rám, ami kell, azt hozom. – Senki sem tudja, mennyi van hátra. A hasnyálmirigy rák István univerzumában durva devizahitele

Ezt a fánkot még mindenképpen megeszem, adott menetrendet következő öt percének Gregor. A porcukrot megérintette nyelve hegyével, harapott és rágni kezdett. Az evéstől megindultak testnedvei, vére gyorsabban keringett. Ivott és a vécére sietett.

– Vivat Nerva, vivat caesar, vivat deus populi Romae! – kiáltották a tömött sorokban menetelők. Köpenyük észrevétlen itta a vért, kardjuk halálos villanásban vakította meg Helrich mezítlábas harcosait.

Tata várt rám, szemei be voltak vérezve, vagy öt felest ihatott, mégis tudtam, lényeges dolgokat fog mondani, és én súlyosabban távozom, mint érkeztem.

Az alábbi esszét a szerző németül írta, magyar fordítása még nincsen. Magyar címe: A totalitás vonzásában