Intermezzo

Ezt a fánkot még mindenképpen megeszem, adott menetrendet következő öt percének Gregor. A porcukrot megérintette nyelve hegyével, harapott és rágni kezdett. Az evéstől megindultak testnedvei, vére gyorsabban keringett. Ivott és a vécére sietett. A kakilás előtt jólesően vizelni kezdett, az inger erősödésével boldogságérzet költözött belé, könnyedén nyomott egyet. Aztán még egyet. Fenekén kifutott az ürülék, de mintha nem lenne vége, a hurka csak tartott és tartott. Nyomott még egy szelídet. Meglepetéssel vette tudomásul, hogy egyelőre nem képes abbahagyni a kakilást, sőt egyre nagyobb kedve van, hogy ürítkezzen. A fekáliakötél akadozni kezdett, Gregor most már elszántan törekedett arra, nehogy megszakadjon. Egyetlen egészet akart létrehozni, körkörösen forgatta derekát, hogy belecsévélje az ürülékkötelet a porceláncsészébe. Túl sok ez, ijedt meg, ugyanakkor jólesik. Egyre jobban összegörnyedt, hogy tökéletesen kinyomjon mindent magából, hogy az utolsó bélsárpacni is a tekercs része legyen. A nagy erőfeszítéstől fejével már ágyékát érinttette, amikor elsápadt. Összegörnyedve két lába között bekukkantott a porcelánedénybe, amelyben fénylő horgonylánckét szépen tekeredett kiszart gerincoszlopa.