Schäfer-ballada
Erik Schäfer fáradtan tápászkodott fel íróasztala mögül, feje enyhén megfájdult és bizsergett is. Állva vette kézbe a kihűlt csésze kávét és a panoráma ablak előtt lehúzta az utolsó kortyokat. Alatta az esti Budapest látképe ragyogott giccsesen afféle karácsonyi fénykoszorúként. Erik a világ legnagyobb pénzügyi tanácsadó cégének főkönyvelője volt, sosem nézte, meddig tart a munkaidő. A kétezer négyzetméteres iroda kiürült, igaz, 22 óra bőven elmúlt. Elmentette az utolsó excel-táblázatot, amelyben hibát nem hagyott, ahogy sosem, és lezárta gépét. Brunello Cucinelli-kabátját levette a fogasról, előtte megigazította Tom Ford zakóját. Mágneskártyája sorra nyitotta az üvegajtókat, amerre ment mozgásérzékelők kapcsoltak fel a fényt. Még betért a mellékhelyiségbe, majd beszállt a liftbe, amely selyemkönnyedséggel siklott alá a tizedik emeletről a földszintre. A bejárati csarnokban a biztonsági őr udvariasan bólintott: – Jó éjszakát, Schäfer úr. – Erik is bólintott és kisétált a parkolóba. Egyetlen kocsi, az övé, állt még a szélen, közeledésére az ajtók kilincsei elegánsan kisiklottak és világítani kezdtek, majd a vezetőoldali ajtó magától kinyílt. Erik Schäfer beült. Mélyet sóhajtott.
Szeretnél többet olvasni erről?
Fizess elő (gabortallai.com), hogy elolvashasd ezt az exkluzív bejegyzést!
