Néhai mestereim egyike tanított, hogy a saját beszédhelyzet tisztázása minden őszinte dialógus kezdete. Bár előző elemzésemben már tettem erre lépést, annyival most kiegészítem: 2022 őszétől ez év júniusáig lehettem a Fidesz pártalapítványának vezető tanácsadója.

Sokakban káröröm éledt fel, amikor 2026 április 12-én 21 óra után nyilvánvalóvá lett, a több mint másfél évtizede kormányzó koalíció Magyarországon elbukott. Olyan bukás volt ez, amilyet ritkán látni, utoljára 2010-ben, teljes és megkérdőjelezhetetlen. Demokratikus választás során következett be, amelynek tisztaságát megkérdőjelezni nem érdemes.

Mi nagyság? Alig definiálható. Talán az a lelki, szellemi minőség, amely mellett magunkat nem kicsinek, hanem szintén nagynak érezzük. Mióta az eszemet, tudom, kevés ilyen emberrel találkoztam. A legtöbben megaláztak tudásukkal, tapasztalatukkal. Nem megosztani akarták, hanem kioktatni. Sikerült is.

Az alábbi esszét a szerző németül írta, magyar fordítása még nincsen. Magyar címe: A totalitás vonzásában

Németország újraegyesülésével és a bipoláris világrend összeomlásával Európa 1989-ben visszatért a startvonalhoz, az 1914-es esztendőhöz. A Balkán újra puskaporos hordóvá vált és az angol-francia politikai elit újfent megfogalmazta félelmeit az egységessé vált Németországtól.

A kegyetlenség bármely formája félelmet szül. Nem csak abban, akik elszenvedi, abban is, aki elköveti. Ebből a félelemből sarjad mintegy lelki válasz a közöny, a tagadás állapota, amely Gotthold Ephraim Lessing szavai szerint ilyenkor „a szeretet helyébe lép”. Szerinte ez annyit tesz, hogy a keletkező közönnyel, tagadással a „semmi” veszi át a helyét a „valaminek”, vagyis a szeretetnek.