Bevezetés

„Az egyetlen módja, hogy értelmesen húzzunk hasznot a változásból,

 ha teljességgel elmerülünk benne, együtt mozgunk vele,

 más szóval: csatlakozunk a tánchoz.”

Alan Watts, vallásfilozófus

A történelem változások egymásutánja, melyeket sokáig kötött időrendben tanultunk és tanulunk ma is. Pedig a 20. század világhírű elméleti fizikusa, a relativitáselmélet Nobel-díjas atyja, Albert Einstein – akire erősen hatottak a magyar matematikus, Bolyai János elméletei – 1955-ben, egy kollégája, Michele Besso halálára írt levelében megállapította: „a múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csupán makacsul fennmaradó illúzió”. Vagyis a képzeletünk szüleménye, amely abban a formában, ahogy róla gondolkodtunk és gondolkodunk, nem létezik. A felkavaró felismeréseknek persze nincsen vége. A modern kvantumfizika legújabb matematikai modelljei szerint ugyanis múlt, jelen és jövő valóban egyszerre létezik, különböző állapotok. Sőt, ha kilépünk a négy dimenzió (hosszúság, szélesség, magasság + lineáris idő) ketrecéből, mindegyik, tehát a múlt, a jelen és a jövő hatással vannak egymásra. Matematikai komplikáltsága miatt kevesek számára befogadható a Page-Wootters-mechanizmusnak nevezett jelenség (1983), amikoris két amerikai elméleti fizikus, Don Page és William Wootters egyenletekkel bizonyították, hogy az idő nem lineáris, ehelyett összefonódásokról beszélhetünk. Ilyenkor két „objektum” kölcsönhatásba kerül egymással, az egyikük pedig „óraként” működik. Ez egyértelműen túlmutatott Einstein relativitáselméletén, bár igaz, az ulmi születésű zseni is megsejtette elmélete és a kvantumfizika közötti ellentmondást, amikor a „kísérteties távolhatásról” beszélt. A fenti két, egymással kapcsolatban álló „objektum” közötti távolság ugyanis lényegtelen a kölcsönhatás szempontjából, mert ezek az „objektumok” akkor is és azonnal hatással vannak egymásra, ha fényévek választják el őket. A hagyományos relativitáselmélet szerint azonban az egyik változása, pontosabban annak információja nem érhetne el azonnal a másikhoz, hiszen akkor az információ gyorsabban jutna el hozzá, mint amit az abszolútnak tekintett fénysebesség lehetővé tesz. Olyan ez, mintha egy közeli hozzátartozónk állapotváltozását akkor is abban a pillanatban éreznénk meg, amikor az bekövetkezik, függetlenül attól, hogy a galaxis másik végén tartózkodik éppen. Mindezek figyelembevételével nehéz tiszta lelkiismerettel úgy beszélni a történelemről, hogy egyik nap követte a másikat, és a változások szépen lassan és csak úgy bekövetkeztek, vagy hogy csupán egyenes vonalú módon lennének hatással egymásra.

Szeretnél többet olvasni erről?

Fizess elő (gabortallai.com), hogy elolvashasd ezt az exkluzív bejegyzést!

Előfizetés most