A Le Bristolban foglaltak szállást. Gregor vezetett végig. Münchenben megaludtak, de korán nekiindultak, hogy késő délutánra Párizsba érjenek. Kálmán jobban elfáradt, pedig csak bambult végig az úton.

Álmok kínoznak. Ez persze így nem igaz, egyetlen ismétlődő álom kavar fel. Kopott bőrkabátos, tetovált férfi jelenik meg benne éjszakáról éjszakára. Azt mondja: „Tudj meg mindent rólam”.

Már nem furdal a lelkiismeret. Szűk pálinka-csövön át a lányok arcát pásztázom, mekkora pöcs vagyok, a csöcsüket kéne vizslatnom, én meg a szemükbe akarok nézni. Az Armani-ing ujját felgyűrtem, a Brunello Cucinelli zakót magam mellé dobtam. Brutális Polar RCX pulzusmérő villog csuklómon, bocsánatos stílustörés, mint black tie-ban BMW-t vezetni.

sömmi István alvó nagybátya hátát nézi. Franci oldalára fordulva alszik a hatszemélyes kórteremben. István csak beszaladt, lemondott két értekezletet, sofőrje pocakja hullámzik, ahogy átfordul a motorháztetőn, csakhogy kinyithassa előtte a kocsiajtót. – Dezsi, utálom az úri tempót – mondja István. Dezsi leszarja: – Ha kész vagy, államtitkár uram, csörögj rám, ami kell, azt hozom. – Senki sem tudja, mennyi van hátra. A hasnyálmirigy rák István univerzumában durva devizahitele

Nem tér teremt otthont, hanem a másik lélek, amely oltalmazó buborékot képez körülötted. Mihály többeknek adott otthont. Évekig ők is. Két buborékról beszélünk végső soron. Az egyiket te képzed, a másikat a másik fél. Duplafalú védelem a kozmosz hidege ellen. Akkor tudod, hogy baj van, amikor fázni kezdesz.

Engedélyt kértem, hogy megcsókoljam. Arckifejezése belém égett. „Nem vagy férfi,” ez volt a tekintetében, pedig csak meg akartam felelni a törvénynek. Csók esetében a „szóbeli közös megegyezés” kötelméről fél éve lépett érvénybe jogszabály, frissen végzett jogászként egyszerűen meg akartam felelni a törvénynek, amely – ha helyesnek nem is tartottam – kötött.