Vizeletkalauz
„A steril mintavétel érdekében előbb öblögessük le alaposan nemiszervünket, majd irányzott sugárral gyűjtsünk a tisztított üvegcsében kb. 200 ml urinát. Fontos, hogy a vizeleterupciót követő első lövet mindenképpen az üvegcsébe kerüljön. Hölgyeknél az üvegcse közvetlenül a hugycsőhöz illesztésével akadályozható meg az urina irányítatlan emissziója, férfiaknál a pénisz előbőrének hátrahúzását követően általában sikeres az irányított erupció.”
(Encyklopaedia of Urine, Oxford, 1926)
Shirer professzor, a vizeletpápa new castle-i villájának pincéjében a pápua, etióp vizelettől az eszkimo urináig – hogy csak a szélsőségeket említsük – minden megtalálható. Hatszáz négyzetméteren a földkerekség népeinek legteljesebb vizeletgyűjteményét őrzik a vastag pincefalak: több száz folyóméternyi polcon simulnak egymáshoz a majdnem áttetsző színárnyalatoktól a mélysárgába, olykor szinte barnába hajló mintákat tartalmazó hosszúkás kémcsövek, hatvan esztendő kitartó munkájának gyümölcse. Shirernél nagyobb gyakorlatot vizeletminta-vételben senki sem szerzett, így egy anekdota szerint észrevétlenül gyűjtötte be egy teljes egyetemi évfolyam vizeletmintáit, miközben a hallgatók vizsgatesztjüket írták. Amikor kollégái megrökönyödéssel faggatták, miként tudott a lelepleződés legcsekélyebb veszedelme nélkül száztíz kémcsövet megtölteni, Shirer angolszász nyegleséggel csak annyit válaszolt: „kézügyesség kérdése az egész.”
Prof. Dr. Micheal Shirer (1881-1969) Encyklopaedia of Urine című, orvostanhallgatók számára mindmáig kötelező olvasmánnyá lett munkájában olyan mélyreható szakismeretről tesz tanúbizonyságot, hogy érthetetlen, miként kerülhette el az olvasóközönség figyelmét másik, a tudós halála után megjelent, a vizelet kultúrtörténeti dimenzióit feltáró műve, a Historical Urinalism. Az alig kétezer példányban kiadott műben ontológiai igénnyel foglalja össze a tárgykörbe tartozó ismereteket. A négykötetes munka merész mottója („Piss in my glass and I tell you who you are!”) csak első nekifutásra meglepő, elolvasva a bevezetőt meggyőződhetünk arról, hogy a vizeletpápa valóban megmondja, kik vagyunk.
Sir Michael Shirer (1947-ben ütötték lovaggá) már egy 1935-ös tanulmányában rámutatott az Adolf Hitler személyében rejlő potenciális veszélyekre, miután egy drezdai nagygyűlés alkalmával 1934 májusában sikerült mintát vennie. Mint írja, Hitler úr urinaspektrumának kálium- és magnézium-görbéje, az emissziós-hőmérséklet, továbbá a mélysárga tónus első pillantásra meggyőzte arról: Németország 1939 augusztusában, de legkésőbb szeptember elsején megtámadja Lengyelországot, sőt, valószínűsíthető London tartósabb bombatámadása is. Az értekezés furcsamód csupán egyetlen angol politikus, Winston Churchill figyelmét keltette fel, akinek németellenes attitűdje éppen a dolgozat olvasása után, 1937-ben erősödött föl.
Maga az urinálás története is érdekfeszítő, kultúrantropológiai adalékokkal szolgál, hogy csak az ülve, állva vizelés vagy a belső nadrágszáron történő csurgatást említsük. Shirer alaptétele szerint – fordítottan a homo sapiens evolúciós tendenciáival – az állva vizelés primitív kezdeteitől a civilizációs fejlődés az ülve megejtett urinálásig vezet, amit előbb-utóbb felválthat a fekvő testhelyzetű vizeletemisszió. A magyarázat meggyőző, hiszen a magas izomtónust követelő, álló testhelyzet nem engedi a végcélként meghatározott ernyedést, tökéletes megkönnyebbülést, amely nemcsak pszichológiai, de fiziológiai és kémiai értelemben is a legteljesebb urinálást teszi lehetővé.
Szeretnél többet olvasni erről?
Fizess elő (gabortallai.com), hogy elolvashasd ezt az exkluzív bejegyzést!
